Standépítés

  • Professzionális és feltűnő megjelenés
  • Teljes kiállítási standok kivitelezése
  • Részegységek legyártása
  • Látványtervtől a kivitelezésig

Nem elég a standterületet megvásárolni, és jelen lenni. Már egy kisebb kiállításon, vásáron is könnyedén elveszhet a cégünk a kiállítók között, így kárba vész az a sok munka és pénz, amit egy kiállítási megjelenésre szánunk.

Mit tehetünk akkor, ha csak kisebb vagy eldugottabb helyünk van?

  • Építhetünk magas standot. Nagyobb helyeken ajánlott, ahol jól be lehet látni a teret. Kisebb alapterületű rendezvényeken nem elég hatásos, és ráadásul nem mindenhol van lehetőség emeletes stand épísére, de sokszor már 2,5 méternél sem lehetünk magasabbak.
  • Feltűnő színeket használhatunk. Ez nagyon jó megoldás lehet, de az arculatunkba nem mindig fér bele.
  • Cégünkre, termékünkre jellemző meghökkentő, egyedi formát használhatunk, ami rögtön szembetűnik, és meg is jegyeznek bennünket. Ennek az a hátránya, hogy egyedi gyártást igényel, nem lesz elég egy egységstand. Ennél a megoldásnál mélyebben a zsebünkbe kell nyúlni.
  • A világítással is játszhatunk. Főként a beltérben megrendezésre kerülő rendezvények esetében viszonylag sötét van, ha a standunkat, illetve a kommunikációs eszközeinket megvilágítjuk, könnyen kitűnhetünk a tömegből, mi és a szolgáltatásunk "reflektorfénybe" kerül, erre legalkalmasabb a LED, mellyel könnyedén elegáns, de ennek ellenére feltűnő megjelenést kölcsönözhetünk a kiállási standunknak.

Bármelyik megoldást választjuk, nehezen jövünk ki belőle olcsón, ráadásul a legtöbb kivitelező cég egy alkalomra épít standot, melyért milliós nagyságrendű összegeket elkérnek. De utána nem marad semmi, a standot lebontják és a legközelebbi konténerben végzi a rendezvény után.

Egyedi stand moduláris elemekből

Az All4Stores ezzel szemben hosszútávú megoldásokban gondokozikPéldául több kiállításra felhasználható, modulárisan bővíthető standépítmények, kiállításon, irodában, üzlethelyiségben használható reklámfeliratok, plakáttartók, stb.
Elemekből felépíthető standból bármikor újat építünk új dekorációval az adott területnek, és előírásoknak (pl. magasságkorlátozás) megfelelően, így ugyanazokkal a standelemekkel évekig megjelenhet különböző rendezvényeken.
Ha hely szükében van, és nem tudja tárolni az elemeket, mi vállaljuk egész éves tárolását is.

Stand bérlése

Ha  az Ön cége csak egyszer vagy nagyon ritkán jelenik meg vásárokon kiállításokon, akkor ajánljuk stand bérlési szolgáltatásunkat.
A hagyományos egységstand bérlésnél ez egy sokkal kifizetődőbb megoldás, hiszen nem csak költséghatékony lesz, hanem feltűnő és professzionális a megjelenése. Ebben segítenek különböző LED-es elemeink, melyet rövid határidővel az Ön arculatához tudunk igazítani. 

Teljes körű szolgáltatás

Testre szabott, mindenre kiterjedő megoldást kínálunk standjához Magyarországon és külföldönegyaránt

  • Tervezés
  • Gyártás
  • Telepítés
  • Bontás

Különleges kiállítási dekorációként ajánljuk saját fejleszésű termékeinket:

  • Reklámtáblák
  • Egyedi bútorok
  • Forgó-mozgó dobozainkat
  • LED-es plakáttartóinkat

További kiállítási dekorációk a webshopunkban:

  • Roll-upok
  • Bannerek
  • Plakáttartók
  • Megállítótáblák
  • Várakoztató táblák
  • Pultok

 

És ne feledkezzen meg a biztonságról sem! Az All4Stores számos megoldást kínál a termékei és kiállítási eszközeinek védelmére.

Kérje ajánlatunkat az Ön egyedi kiállítási standjára!

 

Kapcsolatfelvétel

 
 
 
 
Biztonsági szó:*  bzrpxrah Kérem segítsen elkerülni a SPAM-okat!
    

Közösség

JoomShaper